Az idei tanév elején került sor a fecsketáborra, amelynek célja az volt, hogy az új osztálytársak jobban megismerjék egymást, és közösséggé formálódjanak a gyerekek. A táborban sok érdekes és szórakoztató program várt rájuk. Már az…
Fecsketábor
Az idei tanév elején került sor a fecsketáborra, amelynek célja az volt, hogy az új osztálytársak jobban megismerjék egymást, és közösséggé formálódjanak a gyerekek. A táborban sok érdekes és szórakoztató program várt rájuk. Már az…
Augusztus 25-én és 26-án a gimnáziumba felvett kilencedikesek két élményekkel teli napot tölthettek el a gólyatáborban. A hétfő délelőtti ismerkedős játékok során egy kicsit többet tudtak meg egymásról és csapatépítő játékokkal felfedezték a gimnázium épületét.…
Érettségi vizsga - 2025. őszi vizsgaidőszak Jelentkezés: 2025. augusztus 26-tól szeptember 5 között 8-14 óráig. előrehozott javító pótló ismétlő kiegészítő emelt szintű szintemelő vizsgákra. Batsányis 10., 11. vagy 12. évfolyamon tanulók esetében: Előrehozott érettségi vizsgát…
Nagyistók Petra és Sáfrány Sára, iskolánk két végzős tanulója sikeresen pályázott a DiscoverEUprogramra, amely az Erasmus+ program egyik pályázattípusa. Ez a lehetőség alkalmat kínál a jelentkezőknek arra, hogy felfedezzék Európa ezer arcát, kulturális örökségét és…
2025 júliusában iskolánk Erasmus + akkreditációs programjának keretében egy angol nyelvű kurzuson vettem részt Lisszabonban, Portugália fővárosában. A kurzus témája az volt, hogyan használhatjuk fel a mesterséges intelligenciát, (mindenekelőtt a chatbot-okat), az iskolai oktatásban. A…
Július elején egy hetes nyelvi kurzuson vehettem részt az Erasmus+ akkreditációs programunk keretében, a Malta University Language School szervezésében. A kiutazás fő célja az idegennyelvi és digitális kompetenciáim fejlesztése mellett, olyan módszerek és oktatási felületek…
Az újságot szerkesztette: Bánfi Hanna
A WRO 2025 Győri Nemzeti Döntőjében, RoboMission Kategóriában III. helyezést ért el iskolánk NextGEN csapata. Ezzel a kiváló eredménnyel Pigniczki Péter, Suti Simon 11.f osztályos diákok és Gilicze Tamás csapatvezető tanár úr kvalifikációt szerzett a…
2025 júniusában azt a nagyszerű lehetőséget kaptuk a Boldogságóra országos program szervezőitől, hogy térítésmentesen vehettünk részt négy 6.f osztályos batsányis (leendő) Diáknagykövettel - Mráz Georgina, Árr Csanád, Simon Adél és Kardos Nóri - a 2025.…
Június a fenntartható boldogság hónapja volt iskolánkban is a boldogságórákon, az osztályközösségekben, így ennek megfelelően igyekeztünk együtt tevékenykedni a batsányis diákokkal. Ez az a hónap, amelyben összegezzük, értékeljük az elmúlt hónapokat, megerősítjük, tudatosabbá tesszük azokat…