„Mindenben találjuk meg az örömet! Az embernek saját magát is szeretnie kell, törődni saját magával, mert csak akkor tud másoknak segíteni, ha ő maga rendben van.” (Karikó Katalin, magyar-amerikai biológus)

Az optimizmus hónapja iskolánkban Az 5.F osztállyal az optimizmus témájában számos feladatot szerveztünk. Mesét olvastunk, melynek természetesen boldog vége lett, majd néhány tanuló megosztotta saját kis történetét is. Osztályfőnöki órán a gyerekekről nyitott kérdések segítségével…

Erasmus Napok 2023

Az Erasmus Napok keretében a nyelvi munkaközösség tagjai tanóráik keretében különféle foglalkozásokat tartottak, a diákok beszámolóit hallgathatták meg angol és német nyelven egyaránt. Szünetekben angol, német és olasz nyelven verseket hallgattak meg. Az 5.F osztály…

„Nem attól lesz valaki hálás, hogy sok van neki, hanem attól, hogy képes értékelni. (…) A hála nem a körülményeink eredménye, hanem annak, hogy észrevesszük és értékeljük, amink van.” /Kovács Eszter, jógaoktató és életvezetési tanácsadó/

A 2023-2024-es tanévet, Örökös Boldog Iskolaként, a hála hónappal kezdtük el minden olyan osztályban, amelynek az osztályfőnöke vállalta, hogy ebben az évben is tesz azért, hogy a 10 témakört – amelyek az érzelmi intelligencia fejlesztését…

Fecskeavató 2023

Iskolánkban hagyomány, hogy az ideérkező 5. osztályos tanulókat játékos délután keretében avatják a 6. osztályosok igazi batsányis diákokká szeptember végén. A 6. osztályosok vidám vetélkedővel várták a kicsiket. A sok feladat közül talán a szabadulószoba…