Első ízben rendezték meg a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában az Űrtechnológiai Junior Konferenciát. A programot Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős Miniszteri biztos nyitotta meg. Utána Kapu Tibor tartott egy érdekes élménybeszámolót az űrutazásáról. Elmondta, hogy milyen kiválasztási folyamaton ment keresztül, majd az ISS-en töltött napjairól is beszámolt. Beszélt arról is, hogy milyen tudományos kísérleteket végzett a 400 km magasan keringő Nemzetközi Űrállomáson. Előadását gitárjátékával színesítette.
Ezek után a diákok előadásai következtek. Sok érdekes témát ismertettek a diákok, a BJG csapata arról beszélt, hogy miként is lehet a világűrbe jutni. Az előadás közben érdekes kísérleteket is bemutattak, szó esett arról is, hogy hőlégballonnal vagy légcsavaros repülővel miért nem lehet a légkört elhagyni. Az előadásuk zárásaként az udvaron egy gördeszkára szerelt rakétát is működésbe hoztak. Bemutatójukat Szakmai és Közönség díjban is részesültek. Gratulálunk a csapatnak! A csapat tagjai: Csaba Petra, Deák Zsófia, László Eszter, Kőrösi Tibor, Szremkó János 9. évfolyamos diákok. Felkészítő tanár Szabó László tanár úr.


