Januárban a jó célok kitűzésének jellemzőivel ismerkedtünk meg a Boldogságórákon, amely tevékenységekről a következő beszámolókban olvashatunk részletesebben:
Hajdúné Tyukász Zsuzsanna tanárnő (7.F osztályfőnöki óra): A 7.F osztály számára a foglalkozások középpontjában az értelmes életcélok jelentősége, valamint azok felismerése és elérésének lehetőségei álltak. Kiemelt cél volt, hogy a tanulók életkoruknak megfelelő módon megértsék: a célkitűzés és a kitartó munka hozzájárul a belső elégedettség és a lelki egyensúly kialakulásához. A hónap során az osztály részt vett az iskola pályaorientációs napján is, amely hatékonyan támogatta az önismeret fejlesztését, valamint segítette a tanulókat érdeklődési körük és képességeik feltérképezésében. Az osztályfőnöki óra keretében stresszoldó technikák megismerésére és gyakorlására is sor került. Ezek a módszerek támogatják a tanulókat a mindennapi iskolai kihívások kezelésében, valamint a célok eléréséhez szükséges mentális stabilitás megőrzésében. Az iskolapszichológusunk által készített szociometriai felmérés fontos információkkal szolgált az osztályközösség kapcsolati rendszeréről és működéséről. Az eredmények hozzájárulnak a pedagógiai munka hatékonyabb tervezéséhez, valamint segítik a tanulók egyéni és közösségi szintű fejlődését, különös tekintettel a sikeres célmeghatározás és együttműködés támogatására.
Biró Edit tanárnő (12.F németes csoport): Január hónap témája a célok kitűzése és elérése volt, így kínálkozott az alkalom, hogy mindenki elkészítse saját bakancslistáját. Miután tisztáztuk, mit is jelent ez a szó (a kifejezés magyar, német és angol nyelven is más-más szólásból ered), megnéztünk egy német nyelvű videót, ahol több lépésben jutunk el a saját listánk összeállításához. Az órán követtük ezeket a lépéseket: először néhány perc alatt mindenki gyűjtött néhány ötletet, leírta, ami hirtelen eszébe jutott. Ezután párokban megoldottunk egy nyelvi feladatot: 11 német nyelvű kérdést kellett egy-egy megadott szóval kiegészíteni. A kérdések segítettek további ötleteket gyűjteni, hiszen rákérdeztek pl. arra, mi volt a legnagyobb gyermekkori álmunk, mi az, amit meg szeretnénk tanulni, (pl. egy új nyelvet), milyen hangszeren szeretnénk játszani, hová szeretnénk elutazni stb. Ezután csoportosítottuk az összegyűjtött célokat, aszerint, hogy azok rövid-, közép- vagy hosszútávúak-e. A téma lezárásaként mindenki elkészítette a saját bakancslistáját, (németül Löffelliste), méghozzá a mesterséges intelligencia segítségével.
Kovácsné Baranyi Margit tanárnő (11.F németes csoport): Januárban is kíváncsian várta a következő boldogságórát a 11. F-s németes csoportom. A hónap témájához („Célok kitűzése és elérése”) kapcsolódóan az óránk központi feladata egy német nyelvű „bakancslista” elkészítése volt. A boldogságórát ismét egy online játékkal kezdtük, hiszen ennek a segítségével kellett kitalálniuk az óra témáját. A kapott feladatlapról közösen németül felolvastuk, és megbeszéltük, hogy a németek nem a „bakancslista”, hanem a „kanállista” (Löffelliste) kifejezést használják. Ennek az eredete a középkorra vezethető vissza, amikor is a szegény embereknek egyetlen kanaluk volt, amit nagy becsben tartottak, és mindig felakasztottak a falra. A „leadom a kanalat” („den Löffel abgeben”), tehát azt jelentette, hogy az illető többé már nem vesz magához ételt, tehát meghalt. Az óra további részében megnéztünk egy német nyelvű videót, amelyben kiderült, hogy a németek bakancslistája mit is tartalmaz. Természetesen filmnézés közben a diákoknak egy feladatot is meg kellett oldaniuk. Az óra befejezéseként a tanulók összeállították a saját bakancslistájukat, amihez rengeteg ötletet is kaptak. Az óra ismét jó hangulatban telt, és a listák is elkészültek.
Rideg-Fekete Márta tanárnő (11.A angolos csoport): A 11.A osztály egyik általam tanított angolos csoportjával is foglalkoztunk a célkitűzések fontosságával a január hónap folyamán több órában is. Első feladatként az új év első angolóráján kifejezéseket gyűjtöttünk azzal kapcsolatban, hogy milyen szavak juthatnak eszünkbe egy szilveszteri parti kapcsán, valamint egy új év kezdetén. Megbeszéltük, hogy vannak olyan emberek, akik ilyenkor újévi fogadalmakat is tesznek (resolutions) így ilyeneket is gyűjtöttünk közösen, szóban, így ezzel a szókincsbővítéses feladattal is igyekeztem motiválni a diákokat az angol nyelv aktív használatára. Meghallgattunk egy híres ABBA számot is (Happy New Year), amely dal az új évhez kapcsolódó kifejezéseket is tartalmazta, ugyanakkor lyukas szövegként kapták ezt meg tőlem a tanulók, így a feladatuk az volt, hogy egészítsék ki a dal szövegét kétszeri hallgatás után. Egy másik órát is szántunk a hónap témájára, hiszen fontosnak tartottam azt, hogy mindenféleképpen tanuljunk az úgynevezett SMART célokról, amely szó 5 kifejezés rövidítéséből alakult ki. Megbeszéltük ennek a kifejezésnek a fontosságát, elmeséltem én is egy személyes példámat, hogy mennyire fontos, hogy konkrétan leírjuk az adott célt és a hozzá vezető lépéseket is. Arra is megkértem a diákokat, hogy készítsék el a saját bakancslistájukat plakát formájában. Az óránkat ezzel a kreatív és egyéni/páros feladattal zártuk. Reméljük, hogy az órák elérték a szaktanári célt, hogy mindenki tudatosabban dolgozzon a saját megfogalmazott céljai elérésével kapcsolatban a jövőre nézve.
A szaktanári beszámolók alapján írta: Rideg-Fekete Márta, BI intézményi koordinátor
A nyitókép forrása: smart-goals-setting-stands-for-specific-measurable-attainable-relevant-and-time-bound-vector.jpg

