Az április az egyik legkomolyabb témát foglalta magában a batsányis boldogságórákon, így a megbocsátás hónapjában is több órát töltöttünk el a délelőtti tanórákon azzal, hogy a témát alaposabban feldolgozzuk és tudatosan tegyük azért, hogy a diákjaink empatikusabb, az érzelmeikkel barátságban lévő felnőttekké váljanak a jövőben.
A 6.f osztály (Hajdúné Tyukász Zsuzsanna osztályfőnökkel) így tevékenykedett: Április hónapban is nagy hangsúlyt fektettünk a testi és lelki kapcsolatok ápolására, a testi-lelki harmónia megteremtésére. Több ünnepnapot is összekapcsoltunk ennek megvalósítása érdekében. A 6.F osztályból öten is jelentkeztek a gimnázium költészet napja alkalmából második alkalommal meghirdetett versíró pályázaton, ahol többen igazán szép eredményt értek el.
Alkotásaik itt olvashatóak: www.bjg.hu/index.php/2025/04/18/ifju-koltok-a-batsanyiban-2/
A költészet napján meghirdetett városi rendezvényeken is megjelentünk, hiszen a városi könyvtár által kiírt versmaratonra az osztály szép számmal ellátogatott és egy-egy versüket olvashatták fel a megjelentek előtt. Elfogadni és kiemelni a másik emberben lakozó értéket nagyon fontos erény. Minden osztályba járó diák az utóbbi két hónap során kis csoportokban relaxációs műhelymunkán vett részt az iskolánk egyik pedagógusa bevonásával. A stresszkezelés, ellazulás és önreflexió fejlesztésére irányuló gyakorlatokkal ismerkedtek a diákok. Nagy sikere volt, több diák azóta is alkalmazza a tanult módszereket. „Az élet szépsége, mit az álmok szőnek éjjel, Számtalan csillag őrzi ezeket fényével. A fák között táncol a hajnal fénye, Szívünkben éled a tavasz zenéje, A világ felébred, s vele együtt a remény.” (V.L. 6.F) Az osztály a nevezetes napokhoz is kapcsolódott a hónap folyamán, így a húsvéti ünnepkör is sok lehetőséget rejtett, hogy a diákok megoszthassák személyes élményeiket és hagyományápolási szokásaikat. Egy nemzetközi projektbe kapcsolódtak be, ahol tizenkét pályamunkát is tovább tudtam küldeni. A témája a legkedvesebb húsvéti hagyományok a családban, illetve egy elképzelt vagy valós húsvéti kincsvadászat történetének megírása angol nyelven. A hónap utolsó osztályfőnöki órája pont a méhek napjára esett. Igyekeztünk a témát számos nézőpontból megközelíteni és minél több információt megosztani egymással a méhek fontosságát illetően.
Az idegen nyelvi órákon így dolgoztuk fel a hónap témáját:
Kovácsné Baranyi Margit tanárnő németes (11.a) csoportja az áprilisi boldogságórát egy rövid animációs film megnézésével kezdte, aminek a segítségével kellett a csoportnak kitalálnia a hónap, illetve az óra témáját. A film megtekintése után német nyelvű kifejezéseket gyűjtöttünk arra, hogy hogyan lehet valakitől bocsánatot kérni, és hogyan illik reagálni egy bocsánatkérésre. Átbeszéltük azt is, hogy mi az, amit ők könnyen, nehezen illetve soha nem tudnának megbocsátani. Majd elolvastunk néhány szituációt, és megpróbáltuk helyesen reagálni rájuk. Az órát most is egy kreatív feladat zárta, a tanulók bocsánatkérő kártyákat gyártottak.
Biró Edit tanárnő – akinek a németes csoportja (11.a) egy elismerő oklevelet kapott a középiskolások kategóriájában a március hónap témájának kreatív és interaktív feldolgozása elismeréseként – így foglalkozott a témával: Először a csoporttal megnéztük a szakmai anyagban ajánlott „Figyeld az érzéseidet” című animációs filmet /Forrás:https://youtu.be/Mhf8fDJsapQ?si=l92cqWkYbs-oFnPV/ (a filmben előforduló néhány angol kifejezést lefordítottuk németre), majd megbeszéltük, hogyan kapcsolódik a történet a megbocsátás témaköréhez. Ezután a diákok megfogalmaztak egy-egy német bocsánatkérő mondatot, amelyet el is mondtak egy jelenlévő társuknak. (Az illető pedig természetesen megbocsátott.) A következő feladatban megpróbáltuk a „bűnöket”, „hibákat” 3 csoportba osztani, aszerint, hogy könnyen vagy nehezen bocsátjuk meg ezeket, illetve van-e olyan, amit sohasem tudunk megbocsátani. Ezután néhány német nyelvű idézetet próbáltunk értelmezni, megfogalmazni, mit is jelentenek az azokban leírt bölcsességek. Zárásként különböző nyelveken kerestünk kifejezéseket a megbocsátásra, ezeket egy WordArt-szófelhőben gyűjtöttük össze. A diákok maguk választották ki, milyen nyelven akarnak kifejezéseket keresni, így a „szokásos” idegen nyelvek (német, angol, spanyol stb.) mellett pl. koreai nyelven is megtudtuk, hogyan kell megbocsátani. A boldogságóra vége után néhány órával tudtuk meg, hogy a mi csoportunk nyerte el márciusban a „Hónap csoportja” címet, aminek nagyon örültünk! 🙂 🙂
Angol nyelven (Rideg-Fekete Márta tanárnő csoportja), az emelt fakultáció egyik áprilisi óráján a 11.A-F -es diákokkal is tanultunk a megbocsátás mikéntjéről, ennek fontosságáról. Első lépésként angolul mondtuk el véleményünket a téma fontosságáról, nehézségeiről, beszéltünk az ilyenkor átélt – teljesen természetes – negatív és pozitív érzéseinkről, és arról is, hogy miért is érdemes és fontos megbocsátani. Ennek érzékeltetésére a diákokat előzetesen megkértem, hogy írjanak fel az általam kiadott Post-It Notes lapokra 1-1 olyan helyzetet/gondolatot angolul, ami bántja/bántotta őket, amellyel kapcsolatban úgy érzik, hogy fontos lenne a megbocsátást gyakorolni. Az egyiket saját magukra vonatkoztatva kellett kigondolni, a másikat pedig valaki mással való helyzettel kapcsolatban. Arra kértem őket, hogy tegyék el jó helyre a kis lapokat és őrizzék meg ezeket a következő találkozásig (másnapig). Másnap beszéltünk arról, hogy milyen érzés hordozni magunkban egy-egy helyzetet és mennyire megterhelő, ha egy-egy ilyen helyzet mindig jelen van az életünkben, gondolatainkban és nem tudjuk elengedni érzelmileg ezt, nem teszünk tudatos lépéseket arra, hogy megbocsássunk magunknak és másoknak, és ezt szóban/tettekkel is érvényesítsük. Egy másik feladattal azt szerettem volna szemléltetni, hogy mindenkinek vannak hasonlóan nehéz helyzetei, amelyekben ugyanúgy érzünk, csak esetlegesen nem mondjuk ki ezeket a gondolatokat, érzéseket. Ehhez székekre írtam fel angolul állításokat majd minden diáknak körbe kellett menni a teremben és kipipálni azokat, amelyekkel már találkoztak a saját életükben. A 9 állítás közül 2 volt olyan, amelyet mindenki kipipált, de a legtöbbet a csoport 2/3-a megjelölte. Ezeket az állításokat értelmeztük, megbeszéltük, hogy miért is vannak ilyen gondolataink egy adott helyzetben és hogyan lehet elfogadni, elengedni és megbocsátani a valós élethelyzetekben ezekkel kapcsolatban. Zárásképpen egy online felületen kitölthető teszttel zártuk a tanórát, amelynek segítségével bocsánatkérő kifejezéseket tanultunk angolul: https://www.5percangol.hu/tematikus_szokincs_tesztek/nyomkodo-teszt-hasznos-kifejezesek-bocsantkereshez/
A megbocsátás témáját sokféle módon jártuk körül áprilisban, így a szaktanár kollégákkal bízunk abban, hogy mindenki kapott ötleteket arra vonatkozóan, hogy hogyan is érdemes a nehezebb élethelyzetek felé közelednünk és arra is, hogy mit kezdhetünk azokkal az érzésekkel, amelyeket átélünk egy-egy nehezebb élethelyzetben, konfliktusos helyzetben.
A szaktanárok beszámolói alapján írta:
Rideg-Fekete Márta, Pedagógus Nagykövet, boldogságórás pedagógus
Boldog Iskola intézményi koordinátor
A kiemelt kép forrása: https://youtu.be/Mhf8fDJsapQ?si=l92cqWkYbs-oFnPV