Szabó László Attila

Egyetemi diplomáim megszerzése óta tanítok a Batsányiban. Annak idején egy kiváló tantestületbe kerültem, Szucsán András mentorálása mellett kezdetem el a tanári pályámat. Ő volt az, aki a kísérleteken alapuló fizikaoktatásra irányította figyelmemet. Egy kiválóan felszerelt fizikaszertár és természettudományos diáklaboratórium – melynek létrehozásában szakmai vezetőként vettem részt – segíti a munkámat.

Mára már a fizika tanítását nem tudom kísérletek nélkül elképzelni, ezek segítségével könnyebben megérthetővé és így szerethetőbbé is tehető ez a tudomány. Mivel a gyorsan változó világban a gyerekek is gyorsan változnak, ezért pedagógiai módszereinknek is követni kell ezeket a változásokat. Ezért rendszeresen járok hazai és nemzetközi konferenciákra, ankétokra. Az utóbbi években már én is megosztom tapasztalataimat kollégáimmal. 2017-ben Nívódíjat kaptam a Fizikai Szemlében megjelent fizika tanításával kapcsolatos cikkemért. Munkám elismeréséül 2019-ben Mikola Sándor-díjban részesített az Eötvös Lóránd Fizikai társulat, 2020-ban pedig Ericsson Díjat kaptam a fizika népszerűsítéséért.