Postáné Pető Györgyi

A Batsányiban 34 évet töltöttem, ebből 4 évet gimnazistaként, 30 évet pedig a tanári munkával. 1991 óta vagyok a tantestület tagja.

1993 óta folyamatosan osztályfőnökként tevékenykedtem: reál, humán és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályok tanulóit segítettem az érettségire. Öröm, hogy megállták helyüket az egyetemeken, az életben.

2006-ban a Mozaik Kiadó Sokszínű irodalom tankönyvének voltam a társírója, s a kötetekhez munkafüzetet, tudásszintmérőt készítettem. A kiadó felkérésére tanmenet szerkesztésében is részt vettem. Ezek a Mozaik Kiadó honlapján elérhetők. A szakmai fejlődés, az önképzés legfontosabb időszaka volt a tankönyvcsalád elkészítése. Ekkor szembesültem a ténnyel, hogy mennyi mindennel kellene lépést tartani ahhoz, hogy az ember mindig tájékozott, naprakész legyen.  Éppen ezért a szabadidőmben legszívesebben olvasok, hiszen soha nem lehet elegendő könyvet, szakirodalmat ismerni tantárgyaimhoz.

Az alumni munkaközösség vezetésével vállaltam, hogy az iskola múltjához tartozó értékeket az utókornak megőrizzük.