Leirer Tibor

2016 óta vagyok a Batsányi János Gimnázium tantestületének tagja, előtte általános iskolában tanítottam informatikát 17 éven át. A gimnáziumban napközis nevelőként dolgozom, az ötödikesek, illetve a hatodikosok délutáni tevékenységét szervezem és irányítom. Célom olyan légkört teremteni, hogy a tanulók jól érezzék magukat az iskolában a délután folyamán is, a napközit ne szükséges rosszként, hanem hasznos időtöltésként éljék meg. Nagy hangsúlyt fektetek a hatékony tanulás mellett a szabadidő minőségi eltöltésére is. Évek óta vagyok a Fecsketábor, illetve a nyári tábor szervezője, lebonyolítója.

Végzettségeim: tanító, pedagógia, informatikus könyvtáros, pályaorientáció szakok

Hobbim: utazás, olvasás, táboroztatás