”Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem az, ha nincsenek céljaid.” (Benjamin Elijah Mays)

Januárban (Boldog Iskola cím tulajdonosaként), az új évet a célok kitűzésével és megfogalmazásával kezdtük el, és ennek a gondolatnak a jegyében igyekeztünk úgy együtt dolgozni, hogy a gyakorlatban is megvalósíthassuk a számunkra fontos célokat.

Első lépésként azt fogalmaztuk meg, hogy miért is fontosak a célok az életünkben, miért is jó az, ha tudatosan választunk elérendő álmokat. Ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen a célok megfogalmazásával...

A jó cselekedetek hónapja decemberben

A 2019-es év utolsó hónapjában a jó cselekedetek fontosságára próbáltuk felhívni a 6.f osztály tanulóinak figyelmét és olyan tevékenységeket valósítottunk meg, amelyekkel a mások iránti szeretetünket, hálánkat és megbecsülésünket is kifejezhettük.

A hónap során az osztályfőnöki órákon a diákoknak csoportban kellett jó cselekedeteket eljátszani, majd az osztálytársaknak kitalálni az adott szituációt. Ezt követően köszönő üzeneteket írtunk...

A társas kapcsolatok hónapja iskolánkban

Társas kapcsolatok

A Boldog Iskola pályázat keretén belül a novemberi hónapot a társas kapcsolatainkra fordítottuk, így igyekeztünk olyan tevékenységeket választani, illetve megvalósítani a hónap folyamán, amelyek segíthetnek abban, hogy másképpen (figyelmesebben) viszonyuljunk társainkhoz.

A téma bevezetéseként egy történetet olvastam fel az osztályomnak a pletykálkodásról, amely a méltán híres filozófussal történt meg. Íme a történet:

Az ókori...

„MINDENKI DÖNTHET ÚGY, HOGY KEDVEZŐBB SZÍNBEN LÁTJA A SORSÁT. CSAK AKARNIA KELL, HOGY MEGPRÓBÁLKOZZÉK VELE.” (Louis Zamperini) – Az optimizmus hónapja a Batsányiban

Az optimista látásmód nagyon fontos a hétköznapjainkban, hiszen ez a fajta hit az, ami átsegít bennünket a nehéz helyzeteken, segít a mindennapi problémáink megoldásában is. Ez a gondolat az, amiről – többek között – beszélgettünk a 6.F osztállyal már az első héten, és az egész hónapos tevékenységünket, gondolatainkat az optimizmus tudatosítására, gyakorlására szántuk.

Első lépésként, az első októberi osztályfőnöki órán...

A HÁLA hónapja iskolánkban

Iskolánkban a Boldog Iskola cím elnyerése után elkezdődött 2019 szeptemberében az a szakmai munka, melynek módszertani hátterét Prof. Dr. Bagdy Emőke dolgozta ki, és aki egyben fővédnöke is ennek (országosan több mint 7000 pedagógus által vállalt) a programnak.

A szeptember hónap a Hála jegyében telt, és minden iskolai tevékenységünk ehhez kapcsolódott.

Első lépésként igyekeztünk sorra venni, hogy kiknek lehetünk hálásak, kiknek...

Boldogságprogram megvalósulása iskolánkban

Iskolánk sikeresen pályázott – mintegy 1400 pályázó közül – a Boldog Iskola cím elnyerésére 2019 júniusában, így lehetőséget kaptunk arra, hogy a 2019/2020-as évben első alkalommal a Batsányiban iskolánk 6.f osztályával úgynevezett boldogságórákon vegyünk részt. 

Az első nagyszabású rendezvény, amelyre meghívást kaptunk, 2019. szeptember 18-án Budapesten került megrendezésre a Kongresszusi Központban, ahol számos hiteles előadóval, a...