„Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak.” (Paulo Coelho)

A zene világnapját iskolánkban rendhagyó módon ünnepeltük meg 2020. október 1-jén, mivel ebben az évben nem volt lehetőségünk sem (a korábbi években már megszokott és nagy sikerű) koncert megszervezésére iskolánk diákjainak előadásában, sem a közös iskolai éneklésre az aulában. Mivel újszerű formában tudtuk megvalósítani a napot, ezért ebben az évben azt találtuk ki, hogy rendhagyó énekórák keretén belül, az osztályokkal külön ünnepeljük meg a nemzetközi világnapot, amelyet Yehudi Menuhin, amerikai hegedűművész ötlete alapján 1975 óta tehetünk meg.

Iskolánk diákjai szeptemberben ötleteket, gondolatokat gyűjtöttek a zenével, művészettel kapcsolatban, illetve rajzokat is készítettek az aulában elhelyezett paravánokra. Az énekórákon interaktív Kahoot játékok során mérhették össze tudásukat a batsányisok, énekeltek, valamint a hangszeren tanuló diákok közül néhányan vállaltak hangszeres bemutató koncertet is, amelyek nem mindennapi élménnyel gazdagították a hallgatóságot. Szaktanárként én is igyekeztem különlegesebbé tenni az órákat, így hangszeres produkcióval örvendeztettem meg diákjaimat, és reményeim szerint az élőzene varázsa tudatosította diákjainkban azt, hogy mennyire fontos a zene, a művészet az életünkben, és talán azt is, hogy valóban gazdagabb azoknak az élete, akik nyitott szívvel és lélekkel fordulnak a (zene)művészet felé.

A rendhagyó énekórák mellett másképpen is igyekeztünk a diákságnak kedvezni, hiszen a szünetekben az általuk összeírt dalokat hallgattuk a nap folyamán, így reményeink szerint mindenki kapott személyre szóló élményt a zene világnapjához kapcsolódóan.

 

Írta: Rideg-Fekete Márta, szaktanár