Tengeri Eszter

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán szereztem első, biológus diplomámat, majd néhány évvel később ugyanitt biológiatanárként diplomáztam.

Az első diplomám megszerzését követően hét éven át dolgoztam a SZTE ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetnél, ahol a munkám nagy részét az oktatás tette ki. Az orvosi egyetemen töltött évek alatt döbbentem rá, hogy mennyire szeretek tanítani, így néhány évvel ezelőtt, a második diplomám megszerzését követően helyezkedtem el a Batsányi János Gimnáziumban, ahol annak idején én magam is tanultam. Nagy örömömre szolgál, hogy itt taníthatok, és igyekszem tudásom minél inkább átadni diákjaimnak. Az egyik legkedveltebb tudományterületem az emberi test felépítése és működése, valamint különösen érdekelt vagyok az egészségtudatos életmóddal és a betegségek prevenciójával kapcsolatban, így ezeket kiemelt fontossággal hangsúlyozom az általam tanított diákok körében.

Hobbim a sportolás, és nagyon szeretek kirándulni is. Igyekszem minél többet felfedezni a világból. Ehhez is kapcsolódik az az életfelfogásom, miszerint mindenben meg lehet találni a szépet és a jót. Nem mindegy, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres. A mottóm: Minden csakis attól függ, hogy honnan nézzük. Minden viszonyítás kérdése! Az ilyen és ehhez hasonló életfelfogásom igyekszem átadni diákjaimnak azt remélve, hogy ezzel is részt vehetek a megfelelő értékrendjük kialakításában.