Bíró Edit

1996-ban szereztem német nyelvtanári szakos diplomát Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd 2001-ben elvégeztem a kiegészítő német nyelv és irodalom szakot is. Ezen kívül van külkereskedelmi levelező és külkereskedelmi üzletkötő szakmám is, de gyermekkorom óta tanár akartam lenni, és most sem tudok a pedagóguspályánál érdekesebb, változatosabb és fontosabb hivatást elképzelni. 1998 óta élek Csongrádon és tanítok a Batsányiban. Óráimon próbálok oldott légkört teremteni, ahol a diákok kérdezhetnek, kételkedhetnek, kétségbe vonhatnak, hiszen fontos, hogy ők is aktívan részt vegyenek a tanulás folyamatában.Fontosnak tartom, hogy a diákok ne csak osztálytermi körülmények között, hanem valódi nyelvi környezetben használhassák tudásukat, ezért szívesen veszek részt diákjaimmal nemzetközi projektekben, szervezek és kísérek külföldi utakat és csereprogramokat. Igyekszem a diákokat tanórán kívül is támogatni, 13 évig voltam osztályfőnök és 2011 óta segítem a Batsányi János Alapítvány munkáját.

Szabadidőmben szívesen olvasok, szeretek utazni, színházba járni, valamit saját kezűleg alkotni, ez lehet barkácsolás, varrás, patchwork, kötés, horgolás. A különféle hobbijaimról blogot is írok. Nyelvtanárként talán nem meglepő, hogy szívesen tanulok nyelveket, a német mellett az elmúlt néhány évben tanultam eszperantóul, angolul, most pedig a spanyol nyelvvel ismerkedem. Az, hogy folyamatosan megtapasztalom, milyen a „másik oldalon” állni, sokat segít abban, hogy megértsem, hogyan működik a nyelvtanulás folyamata, mi az, ami beválik, mi okozhat esetleg nehézséget.

Hiszem, hogy tanárként a személyiségünkkel, példaadásunkkal tudunk leginkább nevelni, és büszke vagyok, ha volt diákjaim nemcsak sikeres, hanem elégedett, kiegyensúlyozott, értékes emberekké válnak.

„A tanítás az optimizmus legnemesebb megnyilvánulása.”