„Mi kell a boldogsághoz? Azt hiszem, valamilyen belső kiegyensúlyozottság. Melyik ember mondhatja el magáról, hogy boldog? Azt gondolom, az az ember boldog, aki a saját életét éli a legszívesebben.” (Törő Imre)

A fenti idézethez kapcsolódóan igyekeztünk a 2021/2022-es tanévben iskolánkban a batsányis diákokkal dolgozni a boldogságórás osztályfőnöki órákon. Mivel június hónapban a 10. témakör a fenntartható jólléthez kapcsolódik, ezért az egész éves munkánk, a tanult stresszoldó…

„A mozgáshoz úgy közelíts, ahogy az élethez: lelkesedéssel, örömmel és hálával. Mert a mozgás az élet, az élet pedig mozgás. Mindkettőtől azt kapod, amit beleteszel.” /Ron Fletcher, amerikai táncos és pilates oktató/

A május hónap az egészséges életmód jegyében telt iskolánkban is, hiszen az utolsó előtti hónap témája a boldogságórákon ehhez kapcsolódott. Ez a téma igazán hálás a számunkra, mert tapasztalatunk szerint, és az osztályfőnökök beszámolói alapján…

„A háború nemcsak azért a legnagyobb szerencsétlenség, mert az emberi életek millióit pusztítja el – egy járvány az időjárás változása is elsöpri életek, emberéletek százezreit-, hanem sokkal inkább az emberi lélek és műveltség területén végzett vészes pusztításai miatt.” Márai Sándor

A fenti idézet aktualitását jelzi, hogy a magyar költészet, egyúttal József Attila születése napján (04. 11-én) éppen háború dúl a szomszédságunkban, és amellett, hogy segítünk a rászoruló embereknek, a saját életünkben is fontos, hogy kapaszkodót…

„A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.” (Jehudi Menuhin – hegedűművész)

A fenti idézet attól a művésztől származik, akinek a javaslatára lett az UNESCO által jóváhagyott nap, október 1-je a zene világnapja 1975 óta. Iskolánkban minden évben igyekszünk ezt a napot rendhagyó módon emlékezetessé tenni, így…