„Addig jönnek vissza ugyanazok a problémák az életünkben, amíg szembe nem nézünk velük igazán, és nem tanulunk belőle, hogy legközelebb másképpen csináljuk.” (Ellyne, álnéven publikáló magyar írónő)

Az intézményi Örökös Boldog Iskola pályázatunkban a februári boldogságórás téma a megküzdési stratégiákat jelentette, így ezzel az igazán fontos és megkerülhetetlen témával dolgoztunk a résztvevő osztályokkal.  Ebben az évben a farsangi időszakot kötöttük össze az…

„Hiszek annak fontosságában, hogy az ember célokat állítson maga elé. Ez adja meg az irányt, hogy merre menjünk és hogyan jussunk el oda. Ha nincsenek célok előttünk, sosem tudjuk meg, hogy elértük volna-e őket.” Michael Jackson

A 2024-es évet, újult erővel, kipihenten, a célok kitűzésének jegyében kezdtük el a boldogságórás batsányis diákjainkkal. Ez a téma mindenki életében, minden életszakaszban igazán aktuális lehet, hiszen a saját, egyéni életünket nagymértékben meghatározza az, hogy…

„A telefonunk bámulása és az emberek figyelmen kívül hagyása lett az új normánk, valószínűleg ezért is felejtettük el, hogyan kell a saját fajtársainkkal lenni. A magányt egészségügyi járvánnyá nyilvánították, amelynek egyértelmű gyógymódja az, ha időt töltünk egymással.” (Jessica Pan, brit újságíró)

A november hónap iskolánkban, a társas kapcsolatok hónapjában, arról szólt, hogy minél inkább igyekezzünk az osztályközösségeket összekovácsolni, tudatosabban odafigyelni a társas kapcsolataink minőségére, az együtt töltött idő hasznos eltöltésére. Éppen ezért a hónap témáját több…

„Mindenben találjuk meg az örömet! Az embernek saját magát is szeretnie kell, törődni saját magával, mert csak akkor tud másoknak segíteni, ha ő maga rendben van.” (Karikó Katalin, magyar-amerikai biológus)

Az optimizmus hónapja iskolánkban Az 5.F osztállyal az optimizmus témájában számos feladatot szerveztünk. Mesét olvastunk, melynek természetesen boldog vége lett, majd néhány tanuló megosztotta saját kis történetét is. Osztályfőnöki órán a gyerekekről nyitott kérdések segítségével…

„Nem attól lesz valaki hálás, hogy sok van neki, hanem attól, hogy képes értékelni. (…) A hála nem a körülményeink eredménye, hanem annak, hogy észrevesszük és értékeljük, amink van.” /Kovács Eszter, jógaoktató és életvezetési tanácsadó/

A 2023-2024-es tanévet, Örökös Boldog Iskolaként, a hála hónappal kezdtük el minden olyan osztályban, amelynek az osztályfőnöke vállalta, hogy ebben az évben is tesz azért, hogy a 10 témakört – amelyek az érzelmi intelligencia fejlesztését…