Batsányis siker a IV. Regionális Konstrukciós Versenyen

Ebben az évben is meghirdette a Szent-Györgyi Albert Agóra és a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium a konstrukciós versenyét. Az idei kiírás szerint egy szívószál kilövésére alkalmas szerkezetet kellett készíteni a versenybizottság által biztosított csavarrugó felhasználásával. Olyan eszköz elkészítése volt a cél, amelyikkel egy, az eszköztől 150 cm-re elhelyezett céltáblára a lehető legpontosabb lövéseket lehet...

Játsszunk Fizikát!

Ebben az évben 20. alkalommal hirdette meg a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat kísérletes versenyét. Erre Felföldi Gábor, Ferenczi Lajos és Góg Márk 11. matematika-fizika tagozatos diákok neveztek. Felkészítő tanáruk Szabó László.

A verseny arra igyekszik ösztönözni az általános és a középiskolás diákokat, hogy fedezzenek fel érdekességeket a körülöttük lévő világban. Hat héten keresztül, két hetenként három-három...

Mi is szedtük a szemetet

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár nyolcadik alkalommal valósult meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítottak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezik meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. Az iskolánk is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. Több, mint 100 diák és kísérő tanáraik próbálták...

Atomerőműben jártunk, Pakson

Ebben az évben is a 11. évfolyamos diákok nézhették meg Pakson, hogyan állítják elő egyetlen erőműben az országosan felhasznált elektromos energia harmadát. Először a Paksi Atomerőmű bemutató központját néztük meg, ahol a nukleáris energiatermelésről kaphattunk átfogó képet. Ezután a gyár üzemi területén is körbevezettek bennünket. Megnéztük a 2-es blokkot és a több,...

„Mutatós kísérletek-bárki csinálhatja”

A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács és a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanár emlékére kísérletezős versenyt hirdetett meg. A megyei forduló 2018. december 6-án volt a Dugonics András Piarista Gimnáziumban.

Jelentkezni tetszőleges témájú, egyszerű, nagyszerű fizikai kísérlettel lehetett. A kísérletekhez nem lehetett iskolai...

Kísérletek kavalkádja Szegeden

November 22-én, szombaton ismét megrendezésre került a Kísérletek Kavalkádja a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában. Ezen a természettudományos családi napon az érdeklődők interaktív természettudományos kísérleteknek lehettek a részesei. Több, mint 40 asztalnál élhették át a gyerekek és a szüleik a természettudományos kísérletezés és a felfedezés örömét.

A Csongrádi Batsányi János Gimnáziumból Szabó László tanár úr vett részt a...

Az ELI Alps lézeres kutatóközpontban jártunk

November 22-én a Szegeden megépült ELI Attoszekundumos Fényimpulzus Forrás (Alps) kutatóközpontban jártunk. Az intézmény a nemzetközi tudományos közösség számára biztosít kutatási körülményeket. Különbféle paraméterű lézerekkel tudnak itt az ideérkező kutatók kísérleteket végezni, ill. a lézerek fejlesztése is feladata a központban dolgozóknak. Az intézmény specialitása a nagyon rövid impulzusú (10-18 s) lézerekkel való kutatás. Így...

BME Ifiegyetem

„Szorgalommal és kitartással nagyon messzire lehet jutni ... ” 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén első ízben rendezte meg az ’Ifiegyetemét’. Olyan középiskolásokat vártak az ország minden szegletéből, akik érdeklődnek a természettudományok iránt. A BJG-ből 7 diák- Almási Adél, Horváth Chiara, Csernák Enikő, Farkas Anna, Koscsó Fanni, Sprok Lilla 11.F, Ferenczi Lajos 10.A- jelentkezett erre és  Szabó László...