NYÁRI TÁBOR 2022.

A soltvadkerti nyári tábor minden évben iskolánk diákjainak ad lehetőséget kikapcsolódásra, ahol a fő cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, színes programokból válogathassanak, kipróbálhassanak minden, a vízpart nyújtotta lehetőséget valamint pihenhessenek.
Idén a nagy létszámú jelentkezés eredményeként két turnusban táborozhatott 51 diák.
A két hét alatt sok-sok közös élménnyel lettünk gazdagabbak, együtt játszottunk, együtt sétáltuk körbe a tavat a tó- túra keretében, együtt számháborúztunk és kerestünk kincseket a sötétben. A kézműves foglalkozás keretében mindenki kipróbálhatta mennyire ügyes a kókuszgolyó gömbölyítésében. Az időjárás már majdnem túlzottan is kegyes volt hozzánk, jól esett a nagy hőségben belebújni a hűs vízbe. A kreativitásukat is bemutathatták azok, akik részt vettek a homokvár és homokszobor építő versenyen.  A Tavirózsa Családi Fitnesz és Kalandparkban töltött mozgalmas délelőtt szintén nagyon kellemesen telt és a soltvadkerti fagyiért még egy kis kerékpártúrára is rávehető volt mindenki! Most is sokan érdeklődtek a szörfözés iránt és többen meg is tanulták az alapokat, melyeket jövőre továbbfejleszthetnek Misi bácsi (Csépe Mihály) segítségével, aki sok év óta támogatja önkéntes munkájával a táborunkat, Németh Annával és Bartus Ferencnével együtt, akiknek itt is köszönjük önzetlen, szeretetteljes munkájukat.
A köszönetek sorát folytatva, hálásak vagyunk a sok finomságért Gulyás János és Társa Kft-nek és minden kedves szülőnek, akik felajánlásaikkal lehetővé tették, hogy minden nap zöldség- és gyümölcs is kerülhessen az asztalra.

Kedves Diákok! Találkozunk jövőre, ugyanitt! Köszönjük a csodálatos élményeket! Szép nyarat mindenkinek!

Leirer Tibor tanár úr és Leirerné Katona Ágnes tanárnő