Kiterítettük a periódusos rendszert a Kossuth térre

Az egész ott kezdődött, hogy az Egri Eszterházy Károly Egyetem és a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya meghívta az iskolákat a nagy Periódusos Rendszer Performansz Guinness Record és Magyar Rekord állítás kísérletre 2019 december 13-án, pénteken 11 órára.

A kiírás szerinti cél: a periódusos rendszer valamely változatának innovatív létrehozása/bemutatása performansz formájában egy iskola, vagy valamely közösség 118 tanulójának szereplésével.

December 3-án regisztráltuk iskolánkat az akcióra és pillanatokon alatt felépült egy 10 napos mikroprojekt.
1. nap: ötletelés (megszületik az esernyős változat a Kossuth térre)
2-3. nap: megvalósítási környezet és dinamika megtervezése nagy vonalakba. További ötletek beépítése.
4-7. nap: Szereplők toborzása és az esernyők előkészítése. Helyszín lefoglalása.
8. nap: tartalék nap
9. nap főpróba
10. nap megvalósítás.

A projekt sikeres megvalósítása nagyban köszönhető annak, hogy az érintett osztályok osztályfőnökei teljesen az ügy mellé álltak, valamint az érintett órák szaktanárainak toleranciaszintje kiemelkedően magas volt.

A tanulók lelkesedését nagyban növelte, amire a projekt épített is, hogy a szervezéssel kapcsolatos ügyek, a főpróba és az esemény is a délelőtti órákra esett.

A 9. napra végül is a periódusos rendszer általunk elképzelt megjelenítéséhez közvetlenül 166 diák és 4 tanár csatlakozott. (ez már maga egy „gimis rekord”)

Amit sikerült megvalósítani: helyszín a Kossuth tér városháza és a templom közti része (ezért kellett lefoglalni a területet). Az atomok vegyjelei az esernyők kinyitásával jelentek meg, de nem véletlenszerűen. Hat csoportra osztottuk a vegyjeleket a felfedezésük sorrendje szerint. Például az első csoportba tartoztak az ókorban már ismert elemek atomjai. A csoportok esernyői egyszerre nyíltak ki a periódusos rendszer megfelelő helyein, miközben a többiek látszólag össze-vissza sétálgattak csukott esernyővel. Persze mindenki tudta, hogy mikorra kell a helyére érni. Közben a csoportokhoz tartozó évszám is kirajzolódott szintén esernyők kinyitásával a periódusos rendszer felett (két dimenzióban gondolkodva). A képet gazdagította Mengyelejev nevének futószövegként való megjelenítése a tér karácsonyfája körül. Végül Mengyelejev édesanyja emléke előtt is tisztelegtünk azzal, hogy neve (Maria Mengyelejeva) megjelent a periódusos rendszer alatt.

Akit bővebben érdekel a történet, annak ajánljuk „Az anyag titkai: miből épül fel a világ? 1-2-3 (2014)” minisorozatot. Elérhető az alábbi címen: „https://www.youtube.com/watch?v=UAG7bIxOHDQ” (kb. az 50. perctől fél óra a Mengyelejevről szóló rész)

A dokumentálás gerincét Molnár Attila kollégánk vállalta magára nyakában a szalagavatóval. A templomtorony erkélyéről készített az előírásnak megfelelően egy folyamatos felvételt. Hozzá csatlakozott egy-egy drónnal Taricska Bálint (9.F) és Koncz-Bisztricz Tamás (9.A)

A fényképes dokumentálást Baricsné tanárnőnek és Palatinusz Ákos kollégánknak köszönhetjük.

A mű elkészült és feltöltésre került a jegyzőkönyvvel és a jelenléti ívekkel együtt. Köszönet a főpróbát is átdidergő 166 diáknak és 4 kollégának a sikeres megvalósításért!

Reméljük mindenki jó mókaként élte meg az eseményt!

A beszámolót készítette: Tábori Levente