Boldogságprogram megvalósulása iskolánkban

Iskolánk sikeresen pályázott – mintegy 1400 pályázó közül – a Boldog Iskola cím elnyerésére 2019 júniusában, így lehetőséget kaptunk arra, hogy a 2019/2020-as évben első alkalommal a Batsányiban iskolánk 6.f osztályával úgynevezett boldogságórákon vegyünk részt. 

Az első nagyszabású rendezvény, amelyre meghívást kaptunk, 2019. szeptember 18-án Budapesten került megrendezésre a Kongresszusi Központban, ahol számos hiteles előadóval, a Boldogságprogram szakmai csapatával (Bagdi Bella, Prof. Dr. Oláh Attila, Prof. Dr. Vargha András, Kozma-Vízkeleti Dániel, Dr. Mérő László) és más Boldog Iskola és Óvoda pedagógusaival is találkozhattunk. Természetesen itt került sor a díjátadóra is, ahol átvehettük az elnyert Boldog Iskola címet a 2019/2020-as tanévre szólóan.

Ebben az évben a Boldog Iskola cím tulajdonosaként a vállalt kötelezettségeinket, feladatainkat iskolánk honlapján is nyomon követhetik majd az érdeklődők, így nagy várakozással és lelkesedéssel veszünk részt ebben a pályázatban Lantos Adrienn napközis kollégával és a 6. F osztály diákjaival, remélve, hogy a tanév végére a Batsányiban  is megtapasztalhatjuk az éves munkánk, illetve a boldogságórákon megvalósuló játékos feladatok áldásos hatását és ténylegesen sok olyan pozitív élménnyel gazdagodunk, amelyek jobbá teszik az emberi kapcsolatainkat, így élhetőbbé, könnyebbé és boldogabbá a mindennapjainkat is.

Végezetül egy inspiráló gondolatot választottam az év mottójaként:

„A boldogság megtalálása nem az életed megváltoztatása, hanem az élethez való hozzáállásod megváltoztatása.” (Bagdi Bella)

 

Írta: Rideg-Fekete Márta

osztályfőnök, szaktanár