Batsányis siker a IV. Regionális Konstrukciós Versenyen

Ebben az évben is meghirdette a Szent-Györgyi Albert Agóra és a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium a konstrukciós versenyét. Az idei kiírás szerint egy szívószál kilövésére alkalmas szerkezetet kellett készíteni a versenybizottság által biztosított csavarrugó felhasználásával. Olyan eszköz elkészítése volt a cél, amelyikkel egy, az eszköztől 150 cm-re elhelyezett céltáblára a lehető legpontosabb lövéseket lehet leadni.

Előzetes feladatként méréseket kellett végezni a diákok által kifejlesztett kilövővel. Meg kellett mérni, hogy a lövés távolsága hogyan függ a lövedék tömegétől, ill. a kilövés szöge hogyan befolyásolja a lövés távolságát. Az erről készült jegyzőkönyvet is értékelte a zsűri.

Május 14-én 15:00-kor a Szegedi Agórában több mint 20 csapat részvételével elkezdődött a verseny. Minden csapatnak 10 lövésre volt lehetősége. Nagyon izgalmas volt a verseny, hiszen nagyon különböző működési elvű és méretű eszközök készültek. Volt pisztolyra hasonlító, de volt közel 1 m magas ostromtoronyra hasonlító szerkezet is.

A versenyt Bíró István az SZTE Mérnöki Karának dékánja értékelte. A jövő mérnökeihez intézett szavaival biztatta a diákokat az elkészült szerkezetek esetleges hibáinak kijavítására. A végső eredményt a célba lövő verseny, a mérési jegyzőkönyv és a szerkezet esztétikai kivitelezése határozta meg.  A versenyt Felföldi Gábor 11.A osztályos tanuló nyerte meg, felkészítője Szabó László tanár úr volt. Gábor nagyon pontosan célzott, hiszen a 10 lövéséből 7-szer a céltábla közepét találta el és csak háromszor tévedett 1-2 cm-t. Ennek köszönhetően a ’Legpontosabban lövő’ különdíjat is ő nyerte.